Elismerésekkel, oklevelekkel zárták a tanévet a Kisteleki Általános Iskolában
Sándor Attila
2026.06.24.
A kitűnő tanulók után a kiemelkedő eredményt elérő diákokat is jutalmazták, és emlékérmet kapott két pedagógus is
Kevés olyan jeles nap van egy iskola életében, amelyet azonos lelkesedéssel várnak tanárok és diákok egyaránt. A tanévzáró ünnepség bizonyosan ezek közé tartozik. Amikor lezárunk egy időszakot, egy tanítási évet, természetesen számvetést is végzünk. Az elért eredmények alapján a Kisteleki Általános Iskola közössége maximálisan elégedett lehet, hiszen az alapvető célokat teljesítették, és egy rendkívül eredményes tanévet tudhatnak maguk mögött – köszöntötte a megjelenteket Pappné Guba Éva igazgató, aki ismertetett pár adatok is az év eredményeiből.
Ebben a tanévben 26 osztályban összesen 550 tanuló teljesítette tanulmányi kötelezettségét. Az iskolai tanulmányi átlag kiemelkedő, 4,41 lett, a kitűnő tanulók száma elérte a 94 főt, míg jeles eredményt 38 diák produkált. Az év során összesen 88 696 érdemjegy született, amelyből 55 460 jeles és 3 897 elégtelen volt. Az osztályok közötti tanulmányi versenyben az alsó tagozaton a 2.a osztály végzett az első helyen 4,69-es átlaggal, őket követte a 3.c osztály 4,67-es, majd a harmadik helyen holtversenyben a 2.c és a 3.a osztály 4,66-os átlaggal. A felső tagozatosok versenyét az 5.c osztály nyerte 4,58-as átlaggal, a második a 5.a osztály lett 4,56-os eredménnyel, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig az 5.b osztály állhatott fel 4,50-es átlaggal. A győztes osztályok jutalma a hagyományokhoz híven egy szabadnap, amelyet a következő tanév során kirándulásra fordíthatnak.
Az ünnepségen a kitűnő tanulók elismerése mellett külön díjazásban részesültek azok a diákok, akik tanulmányi, művészeti vagy sportversenyeken öregbítették az iskola és a település hírnevét.
A Széll József, a FIFI Papír-írószer üzlet tulajdonosa által felajánlott „Az év tanulója” díjat az a diák kaphatja meg, aki az adott tanévben valamely tanulmányi területen vagy kulturális versenyen kiemelkedően teljesített. Ezt az elismerést idén Czeglédy Milla 4.c osztályos tanuló vehette át kitűnő tanulmányi munkájáért, valamint a különböző tanulmányi területeken és sportban elért kimagasló eredményeiért, illetve Sipos Jázmin 8.b osztályos tanuló, aki a kitűnő tanulmányi munkája mellett a versenytánc sportágban nyújtott kimagasló teljesítményt.
Kitűnő tanulmányi munkájáért nevelőtestületi dicséretben részesült Süli Fanni 4.b osztályos tanuló, valamint Veres Melinda 7.c osztályos tanuló, aki a kitűnő bizonyítványa mellett a megyei balladamondó versenyeken is kimagasló sikereket ért el.
A „Jó tanuló, jó sportoló” díjra azon diákok jogosultak, akik a kitűnő, jeles vagy jó tanulmányi munka mellett valamely sportágban is kiemelkedő eredményt érnek el. Ezt a kitüntetést Kormányos Fruzsina 4.a osztályos tanuló jeles tanulmányi eredményéért és az úszás sportágban elért kimagasló sikereiért, Szani Balázs 6.c osztályos tanuló, valamint Fülöp Lilla 6.a osztályos tanuló a kimagasló tanulmányi és sporteredményeikért érdemelték ki.
Fülöp Lilla ráadásul duplán ünnepelhetett, hiszen a Kisteleki Általános Iskola a kitűnő tanulmányi munkájáért neki adományozta a Petőfi emlékérem bronz fokozatát is, aki szeptembertől már egy hatosztályos gimnáziumban folytatja tanulmányait.
Az ünnepségen nemcsak a diákok, hanem a hosszú évtizedek óta eredményes oktató-nevelő munkát végző pedagógusok is reflektorfénybe kerültek. Pedagógusnap alkalmából az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Borsikné Szabó Ildikó tanítónőnek és Dobcsányiné Rehák Rózsa tanárnőnek.
Az ötödik osztályosok vidám tanévzáró műsora zárta ezután az ünnepséget, majd a közös grund-ének után az iskola igazgatója hivatalosan is lezárta az idei tanévet.
Kitűnő tanulók, akik a tanévzárón vehették át elismerésüket:
1.a
Bánfi Ivett
Fehér Luca
Miklós Réka
Molnár Vencel
Nagy Hanna
Pásztor Dávid
Sárga Noémi
Süli Tamás
1.b
Farkas Marcell
Gajdán Anna Aria
Kovács Ádám
Soós Olívia
Tóth Nándor Lajos
Zákány Zénó
1.c
Bakonyi Sándor
Borza Norbert
Breszkó Nóra
Czékus Maja Tímea
Csaba Botond
Menyhárt-Veisbart Helga
Szabó János Tamás
Zelei Milla
2.a
Berta Dorina
Csonka Ádám Zoltán
Csurár Csaba Valentin
Gilicze Hanna
Horváth Anna Eszter
Kacsinta Izabella
Pintér Kamilla
Rabi Alina
Simon Karina
2.b
Hajdú Milla
Horváth-Zsikó Sára
Kispál Izabella
Sipos Dániel Zoltán
Szabó Virág
2.c
Czeglédy Teó
Czirok Nóra
Hegedűs Vilmos
Károly Regina
Vári Emma
3.a
Bárkányi Anna
Boros Boglárka
Farkas Dénes
Farle Noel Csaba
Kucsora Lívia
Simicz Ákos István
Takó Maja
Tápai Hanna
3.b
Balogh Blanka
Farkas Hanga
Kató Sára
Makai Mira
Törőcsik Erzsébet
Varga Luca
Zelei Bella
3.c
Temesvári Kamilla Sára
Török Noémi Róza
Vizhányó-Túri László Noel
4.a
Juhász Arlett
Kucsora Hédi
Kucsora Zsófia
4.b
Süli Fanni
4.c
Czeglédy Milla
Fischer Zoé
Silvi Gioia
eltérő
Guba András
5.a
Kothencz Alex
Megyesi Marcell
Müller Döme Barna
5.b
Gyuricza Gerda
Kovács Máté
Szabó Bella
Tóth Regő Mihály
5.c
Balogh Kamilla
Fülöp Marcell
5.d
Rausch Száva
6.a
Farkas Fanni
Fülöp Fanni
Fülöp Lilla
Gera Luca
6.b
Kucsora Kata Mária
6.c
Szabi Balázs
7.a
Fülöp Nelli
Gilicze Anna
Müller Samu Áron
7.b
Gombos Martina
7.c
Veres Melinda
8.a
Torhosi Ádám
Kucsora Gréta Jázmin
8.b
Gémes Benett Benjámin
Sipos Jázmin
8.c
Barát Dominika
Farkas Réka











KISTELEKI ONLINE PROGRAMNAPTÁR