Három osztály köszönt el az általános iskolától
Sándor Attila
2026.06.20.
A búcsúzások után díjakat és elismeréseket vehettek át a kitüntetett
tanulók, és köszönetben részesültek az iskolát leginkább segítő szülők Kisteleken
Kisteleken június 20-án tartották meg a nyolcadik osztályosok ballagását. A rendezvény kezdetén a három végzős osztály tanulói az osztálytermekből indultak el, majd az épület előtt a Petőfi-szobornál gyűltek össze. Itt Pál Zsombor 8. c osztályos tanuló szavalta el az ünnepség nyitó versét, és virágot helyeztek el a szobor előtt.
Az iskolaudvaron folytatódott az ünnepség, ahol a megjelent vendégeket, hozzátartozókat és pedagógusokat Pappné Guba Éva köszöntötte. A jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt, majd a hetedik évfolyam nevében Zelei Viktória 7. b osztályos tanuló búcsúbeszéddel, míg Veres Melinda 7. c osztályos diák egy verssel köszönt el a távozóktól. Ezután a nyolcadikosok búcsúja következett: Sipos Jázmin a 8. b-ből búcsúbeszédet mondott, Barát Dominika a 8. c-ből verset szavalt, Kovács Laura a 8. a osztály képviseletében pedig a szülőket köszöntötte fel, amit a hagyományos virágátadás követett.
A diákok útravalójául az igazgatói beszéd szolgált, melyben elhangzott, hogy bár a ballagás egy minden évben
ismétlődő ünnep, a résztvevők változása miatt mégis mindig egyedi – idén
a végzős nyolcadikosok tették azzá. Az igazgató felidézte a közel nyolc
év közös emlékeit, a sikereket, kudarcokat és az itt köttetett
barátságokat.
Csoóri
Sándor szavaival emlékeztetett arra, hogy el kell indulni a jövő felé,
mert minden úton várják az embert. Reagálva a diákok korábbi panaszaira –
miszerint a tananyag fele felesleges – megjegyezte: mivel senki sem
tudhatja előre, hogy a gyorsan változó világban kinek melyik felére lesz
szüksége, a legjobb, ha a diákok mindig a képességeik szerint tanulnak
tovább.
A díjak és elismerések átadása következett ezután. Kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkáért odaítélt Petőfi érmek közül az ezüst fokozatot Sipos Jázmin 8. b osztályos tanuló érdemelte ki. Bronz fokozatú Petőfi érmet kapott Balogh Bende, Kucsora Gréta Jázmin és Torhosi Ádám a 8. a osztályból, Gémes Benett Benjámin a 8. b osztályból, valamint Barát Dominika és Farkas Réka a 8. c osztályból. A Polgármesteri díjat idén három diák, Torhosi Ádám, Sipos Jázmin és Barát Dominika vehette át, míg a Polgármesteri különdíjat Török Árpád 8. b osztályos tanulónak ítélték oda.
Az ünnepség zárásaként az iskola vezetése megköszönte a Szülői Munkaközösségben végzett többéves, támogató munkát is. Szülői elismerő oklevelet kaptak a 8. a osztályból Ágoston Bernadett, Baloghné Menyhárt Melinda, Benedekfi Enikő, Biró Szilvia, Sipterné Molnár Julianna és Tóth-Szabó Erika. A 8. b osztályból Dr. Siposné Buknicz Andrea, Nagyné Udvardi Aranka, Papp-Tóth Rita, Szabó Erika és Vargáné Szűcs Beáta részesült az elismerésben. A 8. c osztályból pedig Böröczné Mucsi Renáta, Czili Edit, Domonicsné Mucsi Krisztina, Jánosi Adél Yvnáth, Kővágó Éva és Szeri Katalin munkáját köszönték meg oklevéllel.
Az ünnepség végén az igazgató Adamis Anna sorait idézte útravalóul:
„Arra születtem, hogy kisgyermek legyek, s anyám mellett játsszam hosszú éveket.
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet,
S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába.”
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet,
|











KISTELEKI ONLINE PROGRAMNAPTÁR