Baks 75 – Dupla jubileumi szentmise
Kistelekjárás.hu
2022.08.05.

Határon túli magyarok énekével szállt égig a Boldogasszony anyánk Baks
függetlenné válásának 75., és a Jézus Szíve Templom átadásának 12.
évfordulóján
Július utolsó hétvégéjén ünnepelte Baks függetlenné válásának 75. évfordulóját, egyben ezen a hétvégén került megrendezésre a XXV. Baksi Falunapok is. A programkavalkád egyik kiemelt eseménye volt a kétszeres jubileumi szentmise.
2010-ben történelmi léptékű esemény történt Bakson, ugyanis ekkor adták át a Jézus Szíve Római Katolikus Templomot a híveknek, és akkor celebrálták benne az első szentmisét. A mise kezdetén Antal Imre plébános egy anekdotát osztott meg a hallgatósággal, miszerint egy eladó úgy hirdette meg házát és telkét, miszerint végtelen terület tartozik hozzá. A vevő megtekintette a telket, ám a kerítéseket látva megkérdezte, hogy miért hirdették azt végtelennek. Valóban végtelen, de felfelé! – mutatott az ég felé az eladó.

Dr. Kiss-Rigó László püspök a 12-es szám bibliai érdekességére hívta fel a figyelmet annak kapcsán, hogy a covid járvány miatt a 10., 11. évfordulót nem lehetett megünnepelni, csak a 12-et.

Jézus 12 éves volt, amikor Máriával és Józseffel Jeruzsálembe utazott, ott maradt, és a templomban tanítókat faggatott isteni dolgokról, illetve válaszolt kérdéseikre, felvetéseikre. Jézusnak 12 apostola volt, akiket kiválasztott és küldetést adott nekik. Azt kívánom Önöknek, aki itt van, aki erre jár, aki ennek a közösségnek a tagja, hogy legyenek olyanok, mint a 12 apostol, és vigyék hírét szerte az igének Bakson – hívta fel cselekedetre a híveket a megyéspüspök.

A szentmisén részt vett Baks újvidéki testvértelepülésének, Tiszakálmánfalvának a küldöttsége is. Ők sajnos a határátlépés nehézségei miatt csak késve tudtak megjelenni, de a szentmise végén a helyi hívekkel együtt énekelték a magyar himnuszt és a Boldogasszony anyánkat, a katolikus magyarság néphimnuszát.
|