Leblanc Győzővel és Tóth Évával ünnepelték az időseket Bakson
Tari József
2016.10.10.
Zenés meglepetéssel és ízletes vacsorával köszöntötte a 65 évet betöltött helyi lakosokat az Idősek Világnapja alkalmából Baks Község Önkormányzata
Idén úgy döntött az önkormányzat, hogy valamennyi 65 évnél idősebb baksit szeretnénk meghívni és megünnepelni az Idősek Világnapja alkalmából. Ezt az eseményt a jövőben minden évben meg kívánjuk tartani, hiszen nagyon fontos a település életében, hogyan viszonyulunk az idősekhez, milyen megbecsülés övezi őket. Van jelenünk és lesz jövőnk, ez pedig leginkább az időseknek köszönhető. Ők építették fel a települést, ők gondoskodtak arról, hogy felnevelkedjünk, nekünk is kötelességünk gondoskodni róluk. Ezen a napon szeretnénk kiemelni azt a törődést és odaadást, amit érzünk irántuk – nyilatkozta portálunknak Búza Zsolt polgármester az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepség megnyitója előtti percekben.
A falu első embere egész Baks nevében köszöntötte az időseket ünnepi beszédében, majd előbb a helyi óvoda Ficánka csoportja, utána pedig a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola növendékei léptek fel a színpadon, akiknek a polgármester 1–1 tábla csokoládéval hálálta meg a lelkes felkészülést.
Ezt követően Mihály Józsefné Rózsika néni Óbecsey István Szeressétek az öregeket című örök érvényű versét olvasta fel.
Majd a délután nagy meglepetéseként, az operett világából jól ismert énekespáros, Leblanc Győző és Tóth Éva lépett elő a függöny mögül. Hosszú fellépésük során bárki kérhetett slágereket a hírességektől, akik a Honfoglalás című dallal zárták a műsort.
A Márai Sándor idézettel borított asztalokra végül felkerült a gulyás és a rétes is, amivel az önkormányzat megvendégelte az időseket.