Kemence átadó ünnepséget tartottak a balástyai Tanodában
Illin Klára
2025.11.17.
A kemence nemcsak téglából és agyagból épült, hanem a balástyai közösség összefogásából és szeretetből is
November 13-án rövid ünnepségen átadták a Tanodában az új kemencét, amelyet felajánlásként Katona Szonja szobrászművész épített újra. A közönséget a Balástya környékén meglévő régi kemencék fotóiból és azok egykori részeiből, mint például az előtét, a kemenceajtó és más tárgyakból készült kiállítással várták. Láthattuk képeken a kemence újjáépítésének folyamatát is.
Az eseményre sokan eljöttek, akiket Ujvári László polgármester köszöntött. Elmondta, hogy ez a mai alkalom különleges ünnep, hiszen nemcsak egy kemencét avatunk, hanem a közösségi összefogás egyik szép eredményét is ünnepeljük. Még 2024 őszén Ruskóné Imre Szilvia vetette fel, hogy a Tanoda kemencéjében házi kalácsot szeretne sütni, amit majd az első adventi gyertyagyújtáskor kínálunk. Mivel a kemence használata szakértelmet igényelt, felkérte Katona Szonját, hogy segítsen neki a tapasztalatával. A kemence megtekintésekor kiderült, hogy a biztonságos sütéshez teljes felújításra van szükség. Egyeztetések után az idén július 5-én Szonja megkezdte a kemence újraépítését. A régi alap megmaradt, és hétvégente kitartó munkával, családtagokkal, több önkéntes segítővel felépült az új kemence. A közös munka eredménye volt, hogy most november elejére a száradás utáni csiszolással, meszeléssel együtt készen lett.
A polgármester hangsúlyozta, mostantól ismét szolgálhatja közösségünket, ünnepeinket, rendezvényeinket. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az idejüket, erejüket és szívüket adták ehhez a közös ügyhöz, a kemence építéséhez, mert az nemcsak téglából és agyagból épült, hanem a balástyai közösség összefogásából és szeretetből.
Katona Szonja kiemelte, hogy akik segítettek, részt vettek a kemence építésében, olyan volt, mint egy család, akiknek a munkanapokon Ruskóné Imre Szilvia főzte az ebédet. Megköszönte mindenkinek a segítségét, és azt is, hogy 2018-ban Balástyán sikerült otthont találniuk.
Ezután az önkormányzat munkatársai pogácsával, forralt borral, forró teával kínáltak mindenkit, és kellemes beszélgetésekkel folytatódott az esti összejövetel.

















KISTELEKI ONLINE PROGRAMNAPTÁR