Kistelek már készül, és segít ebben vállalkozóinak is A város jövőjével, a szegedi BYD gyár beruházásának a településre
gyakorolt hatásaival kapcsolatban tartanak vállalkozói kerekasztal
fórumokat Kisteleken
Majálist rendez a művészeti iskola A rendezvényen fellépnek a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai
Megkezdődött a temető ravatalozójának felújítása Ópusztaszeren Az épület és a kapcsolódó előtető cserépfedésének felújítását, cseréjét
sikeres pályázat segítségével valósítja meg az önkormányzat
Folyamatos a csapadékvizet elvezető árkok tisztázása Az útpadkákat is lenyesik Kisteleken, hogy az úton keletkező csapadék minél több helyről és lehető leghamarabb le tudjon folyni
A Bringázz a munkába! kampány keretében vendégelték meg az arra járókat a Hétszínvirág Óvoda előtt
Második alkalommal rendezték meg a Molnár Péter Országos Informatika Versenyt Közel 600-an regisztráltak az öt fordulós versenyre, az Árpád Fejedelem
Katolikus Gimnázium és Technikumban sorra kerülő döntőre Kisvárdától
Pécsig érkeztek a versenyzők
Döntetlent játszott idegenben a KITE Hétvégén hazai pályán játszanak a szezon utolsó mérkőzésén a második helyért
Palettám színei címmel nyílt meg Varga Anikó kiállítása A kisteleki festőművész tárlatát Szombathelyi Árpád nyitotta meg, a kiállítás május végéig tekinthető meg a művelődési házban
Mese mesél… avagy terápiás kutyabemutató Bakson A Szent Miklós kisdiákjainak az Aktív Mancsok Segítőkutyás Egyesülettől Gulyás Péter és kutyája Mese tartottak előadást
Egész nap családi és közösségi programok lesznek a lábbal hajtós kismotor versenytől a sztárfellépő Fatimáig
| Köszönet az informatikai verseny támogatásáért A Molnár Péter Alapítvány köszönete azoknak, akik valamilyen módon támogatták a II. Molnár Péter Országos Informatikai Versenyt
Hárman sérültek meg a dóci balesetben A kedden történt karambolnál a kisteleki katasztrófavédelmi őrs egysége végezte el a műszaki mentést
Programkavalkád lesz a négy napig tartó Csengelei Falunapokon Gyereknapi rendezvények, Kowalsky meg a Vega koncert, motoros találkozó streetfighter bemutatóval, motoráldással, felvonulással, lovas felvonulás harci bemutatóval és sok más program várja az érdeklődők
Gyereknapra készülnek Kisteleken Szórakoztató gyermekprogramokkal, ingyenes fogatozással, palacsintaütéssel, lufibohóccal és vásári forgataggal várják majd a gyerekeket és családokat
Pünkösdi programok az Emlékparkban Vasárnap többek között solymászbemutató, dogdancing, kutyás ügyességi és madárgyűrűzési bemutató, hétfőn vándorkomédiás, viseletbemutató, játszóház, muzsikaszó, néptánc, lovasviadal és pünkösdi királyválasztás várja az Emlékparkba látogatókat
Rendőrségi felhívás a kerékpárlopásokkal kapcsolatban
Az elmúlt időszakban megnövekedett a kerékpár lopásokkal kapcsolatos bejelentések száma a Kisteleki Rendőrkapitányságon
Önkormányzati választások 2024 Polgármesterjelöltek és képviselőjelöltek a kisteleki járás településein
Kisteleken lép fel a Csűr – Broadway Színpad Egy vidám este várható a rendezvényházban, jegyek már elővételben kaphatók az előadásra
|